Miért szúrós a bogáncs?

A képen látható festmény Szőke Erzsébet alkotása. Címe: Bogáncs (akvarell, 420 mm x 297 mm)

Az idők hajnalán, amikor még csak növények éltek a Földön, az egész bolygó egy hatalmas kert volt. A fák szinte az égig értek, sűrű erdőket alkottak, itt-ott egy-egy aprócska tisztással. 

Egy hatalmas vihar jól megritkította az erdőt egy helyütt. Az orkánerejű szél tövestől tépte ki a fákat és sodorta messzire. Ezen a tisztáson történt, hogy egyszer csak kibújt a földből az első virág, akit hamarosan követtek a többiek. Nem volt még nevük és nem volt színük sem, valamennyien áttetszőek voltak, épp csak a leveleik zöldelltek, a virágaik pedig formát öltöttek, ám látni nem lehetett őket. 

Az erdő tündérei megilletődve figyelték az új jövevényeket. Majd egyikük kitalálta, hogy ezeket a növényeket nevezzék virágoknak. Később azt is elhatározták, hogy kiszínezik őket. A tündérkirálynő legkisebb gyermeke kapta a feladatot. Neki is látott, varázspálcáját a szivárványba mártotta és sorba megérintette a kibújt virágokat és el is nevezte őket. 

A fehér színnel kezdte. Persze minden virág választhatott, így lett fehér az árnyliliom, a citromfű, a csillagos dorottyavirág, a hóvirág, a kála, a nagyvirágú tündérkürt, a százszorszép és a vitorlavirág, 

Következtek a kékszínűek. Az ég színét sokan szerették volna választani, nagy volt a tolongás, de végül megegyeztek. Így esett, hogy az óta is kékszínben tündököl a búzavirág, a csillagvirág, a gyöngyike, a harangvirág, a katáng, a nefelejcs, a szarkaláb és a veronika. 

Néhányuk a fák leveleihez, a füvek színéhez akartak hasonlítani, így ők zöldek lettek. Ezt vállalta a borostyán, az erdei pajzsika, az ezüst tüzérvirág, az illatos hunyor, a kőtörőfű, a kúszó kecskerágó, a páfrány és a zebrafű. A zöldszín után a sárga következett. 

A Nap ragyogó színét választotta a bogláros szellőrózsa, a gólyahír, a hérics, a kankalin, a peremizs, a pitypang, a sárga tündérvirág és a zergevirág. 

A narancssárga színre került a sor. Ebben szeretett volna tündökölni a bársonyvirág, a gerbera, a körömvirág, a pompás papagájvirág, a rézvirág, a sarkantyúka, a sásliliom és a záporvirág. Természetesen a kis tündérlány teljesítette a kérésüket. 

Majd a piros szín kapott lehetőséget. A szeretet színéért is nagy volt a versengés. De jutott is maradt is, és a kis tündérlány kedvességével, higgadtságával hamar meggyőzte a virágokat. Így aztán piros színű lett a bazsarózsa, az égő szerelemvirág, a lángvirág, a madársóska, a petárdavirág, a pipacs, a rózsa és a tulipán. 

A rózsaszín sem maradhatott ki. Ez a szín jelenítette meg az erdei zsálya, a hortenzia, a kerti lepkevirág, a nagy szívvirág, az őszirózsa, a pünkösdi szegfű, a rododendron és a varjúháj virágainak formáját. 

És végül sorra került a lila szín is. Káprázatos szirmok bukkantak elő, amikor színt kaptak a lila virágok is. Így az árvácska, az encián, a hajnalka, az ibolya, a királypalást, az orgona, a petúnia és a viola büszkélkedhetett ezzel a színnel. 

Hogy, hogy nem volt egy virág, aki bizony kimaradt a színezésből és nevet sem kapott. Szomorúan, magába roskadva nézte a gyönyörű színpompás mezőt és azon kesergett, hogy bizony akkor ő csak ilyen jelentéktelen, színehagyott marad. Bánatában tüskéket kezdett növeszteni a szárán, a levelén. Bár maga sem tudta mitől is kellene védeni színtelen virágait. 

A legkisebb tündérlány elégedetten gyönyörködött művében a szivárvány minden színében pompázó virágos rétben, ám egyszer csak észrevette a kis búslakodót. A szivárvány színei már elfogytak, így megpróbálta a varázspálcájában maradt egyetlen csepp színnel befesteni a kis virágot. Hanem amint közelített hozzá a tüskés levelek megszúrták az ujját. A tündérlány vére a szirmokra csöppent, összekeveredett a kis virág könnyeivel, s a legpompásabb lila színt alkotva meg. A neved pedig legyen bogáncs, mondta a kis tündérlány. 

A kis bogáncs nagyon boldog volt, hogy a legszebb, legkülönlegesebb színt kapták a szirmai. Már a tüskéit sem bánta, hiszen így nagyobb eséllyel tudta megvédeni magát. A tündérek gyönyörködtek a szép színes virágos mezőben, s azon nyomban táncra perdültek. 

Így volt mese volt, aki nem hiszi, menjen csak ki a mezőre és kérdezze meg a bogáncsot. Bizonyosan így fogja ő is elmesélni