Judit

2022.12.10

A Judit név jelentése Judeából származó nő, zsidó nő. Eredete: héber.

Bibliai vonatkozása: a Bibliában Judit jómódú és erényes zsidó özvegyasszony, Betulia városában.

Elemzése:

A Judit név, alkotó, ötletes személyiség kialakulását támogatja. A név viselőiben sok a művészi hajlam. Eredeti ötleteik vannak, és ezeket alkalmazzák is önkifejezésük során. Önbizalmuk elegendő arra, hogy ötleteiket megvalósítsák. Az is támogatja őket ötleteik megvalósításában, hogy kiválóan tervezik meg tennivalóikat. Bár könnyen ismerkednek, mégsem maradnak könnyen nyugodtak a másokkal való érintkezés során.

***

A Femina cikke nyomán így jellemezhető a Judit név. A bibliai apokrifeknek talán a legerősebb női alakja Judit, aki egy csellel elkövetett gyilkossággal mutatja meg, hogy a túlerő is legyőzhető. A Judit elnevezésű kislány magában hordozza ezt a bátorságot, a közösség tiszteletét és a megbecsülés iránti vágyat. Szeretteiért mindent megtenne, cserébe teljes bizalmat és támogatást vár. Békében összetartja a családot, megoldja a konfliktusokat, de inkább kisebb csoportban tud igazán kiteljesedni. Mintaanya lehet belőle, de a közösségi szolgálatot akár polgármesterként is megvalósíthatja.

***

További információ:

Védőszentjei: Boldog Judit (XI. sz.) angol özvegy, az angolszász királyi családból származó Boldog Szalóme unokahúga, Szent Judith (III-IV. sz.) vértanú másokkal együtt Milánóban áldozta fel életét Krisztusért.

Judit története a Kr.e. II. században keletkezett, görög nyelven írott Judit könyvében maradt fent. Ezt a könyvet csak a katolikus Ószövetség közli, sem a héber, sem a protestáns Biblia nem vette fel. A történet a hellenizmus és a zsidó vallás szembekerüléséről szól, arról, hogy Isten megmenti a népét, és az ellene fellépők kudarcot vallanak. A főhőse a szent életű, fiatal özvegy, Judit. Amikor megtudta, hogy városát, Betiluát az asszír király seregei megtámadták, átment az ellenség táborába, ott szépségét felhasználva tőrbe csalta Holofernész hadvezért. A részegen alvó vezérnek levágta a fejét, majd elvitte azt Betiluába. A vezér nélkül maradt sereg elmenekült.

Régóta a közkedvelt nevek közé tartozik a Judit név, leginkább a reformátusok körében volt népszerű. Népszerűsége a 90-es években kezdett csökkenni, azonban még így is az összlakosság statisztikájában a női nevek között a judit a 10. helyen áll, ami azt jelenti, hogy a magyar nők közül több mint 97 ezer fő viseli ezt a nevet.

Más nyelveken is elterjedt és kedvelt név. Az angolban, franciában, spanyolban, svéd és németben a Judit, Judith, Judy, Jutta alakban használatos, az olaszoknál Giuditta, a cseheknél Judita, Jitka formában.

***

Egy nő számára lehet-e nagyobb feladat, mint valakit naggyá tenni? Ez lesz sorsának alapja. Támogatnia kell párját, hogy valamilyen területen hatalomra tegyen szert. Amennyiben a karriert választja, inkább az egyéni utak lesznek a meghatározók. Elvárja, hogy a társadalom elismerje és megbecsülje. Céljait mindenáron megvalósítja, ezért csak a célok kérdésesek. Teljes odaadással küzd a családért és szeretteiért, de mindenkitől teljes bizalmat és elfogadást vár. Ezt várja el párjától is. Vállvetve küzd a társával, de csak ha ő választja a célokat. Ezért a párkapcsolatában ő akar irányítani, nem fog alárendelődni, inkább független marad. Akkor oldja meg jól a feladatát, ha a kapott lehetőségeket mások javára tudja fordítani. Erre azért lehet szükség, hiszen ha öncélúvá válik, a sors fogja elvenni tőle a dolgokat.

***

Ezt a nevet viselő nők erősek, és egyformán fejlett az értelmi és az érzelmi oldaluk. Ha bármilyen problémát látnak a környezetükben, erős segíteni vágyással jelentkeznek, és biztosak abban, hogy képesek lesznek úrrá lenni a nehézségeken. Ezt túlzásba is vihetik, és erős gondoskodási vágyuk egy idő után terhes lehet a családtagjaiknak, környezetüknek.

A Judit nevet viselő nő úgy érzi, ő csak jót akar, de egy idő után sok elutasításban lehet része. Ettől hajlamossá válhat még többet vállalni, és túlterheli magát. Azért dolgozik sokat, mert úgy érzi, muszáj valakinek elvégezni a feladatot, a kötelességtudat motiválja. Valójában azonban attól fél, hogy kiderül, nélküle is működnek a dolgok.

Feladata a belső béke, a nyugalom megtalálása, hogy a sok feladat stresszes feszültsége helyett valóban pozitív, másokat segítő energiákat sugározhasson maga köré, olyanoknak, akiknek tényleg szükségük van rá.

A Márta és a Judit név nagyon sok hasonlóságot hordoz. Mindketten erősek, és egyformán fejlett az értelmi és az érzelmi oldaluk. Míg a Márták inkább önfeláldozóak lesznek, és a háttérbe húzódnak akkor, amikor az érzéseik irányítják őket, a Juditokban erős segíteni vágyás jelentkezik, és inkább előtérbe kerülnek. Márta hajlamosabb arra, hogy szinte eltűnjön a társa háta mögött, a másikat engedve a fényre, dicsőségre. Judit inkább a gyengébbnek tartott társ elé áll, védelmezve őt minden bajtól, megküzdve a külvilág nehézségeivel. Mindketten hajlamosak túl sokat vállalni, túlterhelni magukat. A hivatás terén viszont Márta az, aki maga keresi az egyre nagyobb kihívásokat, mert vágyik a személyes elismerésre, a sikerre, míg Judit azért dolgozik sokat, mert úgy érzi, muszáj valakinek elvégezni a feladatot, és a kötelességtudat motiválja. Juditnak is fontos a belső béke, a nyugalom megtalálása, hogy a sok feladat stresszes feszültsége helyett valóban pozitív, másokat segítő energiákat sugározhasson maga köré.

***

Judit rezgésszáma:

J + U + D + I + T = 1 + 3 + 4 + 9 + 2 = 19 = 1 + 9 = 1 + 0 = 1

Jelentése, értelmezése:

1.: A hibátlan szám, mely az egységet szimbolizálja

Az 1-es típusú ember, egy igen határozott személyiség, aki szeret más életébe is beleszólni. Egyszerű, ám egyben összetett személyiség. Kreatív, győztes típus, aki nehezen viseli el ha veszít.

Ezen kívül a 10-es számnak is van egy különleges jelentése:

A 10-es számúakat nevezhetjük egyesnek is (hiszen 1 + 0 = 1) de a számmisztikában vannak olyan rendszerek, amelyek a 10-es szám teljesen külön szerepel, és mint első kétjegyű szám, az egyes képességeket megtízszerezi. Rájuk jellemző, hogy életük a hatalom, és a szövetségek. Csak kimondottan vezetői szerepben tudják elképzelni magukat, és csak ebben a szerepben érzik jól magukat, és csak így tudnak kiteljesedni.

***

Egy kis számmisztika a Judit névre.

A Bibliában Judit jómódú és erényes zsidó özvegyasszony, Betulia városában. Mikor Nabukodonozor hadvezérének, Holofernesznek hadai a várost ostromzár alá vették, s az éhség és szomjúság már sokakat megölt, a szép Judit szolgálójával kilopódzott a várból, s az ellenség táborába ment. Holofernesszel elhitette, hogy elárulja honfitársait, és az õ győzelmére számít. A vezér megbízott benne, szabad mozgást engedett neki. Öt nap múltán sátrában megvendégelte az asszonyt, mert szépsége megigézte, és vele akart hálni. A sok bortól megrészegedve azonban elaludt, s mivel mindenki mást kitiltott a sátorból, Judit akadálytalanul levágta a fejét, és szolgálójával együtt visszatért a várba. A vezér nélkül maradt sereg másnap felhagyott az ostrommal, Betulia megszabadult. Sem a helyszín nem azonosítható, sem a szereplők nem valóságosak, vagy nem az adott korban éltek. (forrás: Ki kicsoda a Bibliában)száma: 1 - mindent elér, bár nem ritkán kissé erőteljesebb, agresszívebb formában, mint arra feltétlenül szükség lenne.
A név tulajdonosa kreatív, alkotó, ötletes, szeret különleges dolgokat létrehozni, a kezét nagy intenzitással használja, így gyakorta keres magának olyan elfoglaltságot, ahol a szellemi képességeket a kézügyességével ötvözheti. Jól és sokat tervez, de keveset valósít meg, bár ha célba ér, az mindenképp jelentős eredménnyel zárul.

Forrás:

https://www.nevenapja.hu/nevnapok/judit_nevnap.html

https://femina.hu/gyerek/gyereknev-kuldetes-julius/

https://www.nevnap.com/nev/judit

https://blog.bvkati.hu/?p=523

https://www.angyalemberek.gportal.hu/gindex.php?pg=28494742

https://mainevnap.com/judit-nevnapja

https://www.szammisztika.hu/forum/topik/9/