Franciska

2023.03.09

A Franciska latin eredetű női név. Jelentése: Franciscus, a Ferenc férfinév női megfelelője, jelentése francia.

Becézése: Franci, Francika, Fáni, Fánika, Csika, Frani

Elemzése: stabilitás és állandóság jellemzi viselőjét. Kompromisszum kész ember, párjától elvárja, hogy szeresse és megbecsülje. Labilis, ami miatt félelmei gyötrik.

***

TAVAM

A névanalízis szerint a Franciska kedves, barátságos személyiség kialakulását támogatja, de ugyanakkor igen keményfejű. Könnyen ismerkedik és vegyül el akár olyan társaságban is, ahol keveseket ismer, alkalmazkodó és kompromisszumokra hajlandó. Ezzel szemben, ha sarokba szorítva érzi magát erőszakossá válik. Amennyiben valamivel kapcsolatban döntést hozott, nagyon ritkán változtat az elképzelésein. Nem lehet előírni neki, hogy mit tegyen, erős igénye van a szabadságra.

***

Szent Franciska, Róma társvédőszentje, a gépjárművezetők patrónája

Franciska már gyermekként arra vágyott, hogy teljesen Krisztusnak szentelhesse magát, ám apja férjhez adta. Példás feleség és édesanya volt, emellett fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről; megalapította az obláták társulatát. Éjszakai útjain őrangyala kísérte, ezért XI. Piusz a gépjárművezetők védőszentjévé tette.

Franciska előkelő római családban született 1384-ben. Nagyon korán megtanult olvasni; kedvenc olvasmánya a zsolozsmáskönyv, a szentek élete és Dante Isteni színjátéka volt.

Már hatévesen arra vágyott, hogy követhesse a vértanúkat és a szüzeket. Lelkiatyja, az olivetánus bencésekhez tartozó Antonio de Monte Savello előtt föltárta: egyetlen vágya, hogy szigorú rendbe lépjen, s teljesen Krisztusnak szentelhesse magát. Ezért tizenegy évesen engedélyt kapott arra, hogy próbaidőre gyakorolja a vezeklés néhány formáját. Ennek azonban külső jelei is lettek, ezért édesapja elérkezettnek látta az időt, hogy férjhez adja. Franciskának kemény küzdelmébe került, hogy meghajoljon atyja akarata előtt, de sikerült neki, és tizenhárom évesen férjhez ment Lorenzo de Ponzianihoz.

Áhítatgyakorlatait és felebaráti szeretetcselekedeteit negyvenévi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleség és édesanya példaképe lett. Házasságukból hat gyermek született: közülük hárman csecsemőkorban, ketten hatévesen meghaltak.

Róma Trastevere városrészében, a Tiberis nyugati partján, a Szent Cecília-bazilika közvetlen szomszédságában éltek. Franciska férje egy háborúban súlyosan megsérült; de Franciska kitartó ápolásának köszönhetően felépült. Néhány év múlva ellenséges csapatok törtek be házukba, egyetlen élve maradt fiukat túszként elrabolták, a házat kifosztották és felgyújtották.

Franciska a ház épen maradt részében kórházat rendezett be, és a sebesültek és betegek ápolásával enyhített a sok szenvedésen. Istennek, a családnak és felebarátainak szolgált. Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte. Napjait a háztartás és a családi gondok, illetve a betegek és szegények gondozása töltötte ki. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, ha kellett, koldulni is elment a szegények számára.

Később a hasonló gondolkodású asszonyokat és özvegyeket társulatba gyűjtötte, és 1425. augusztus 15-én megalapította a bencés harmadrendet, az obláták közösségét. A rend tagjai Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek, s karitatív szolgálatokat végeztek. Franciska 1433-ban a Capitolium mellett kolostort alapított azoknak a nővéreknek, akik nem voltak családjukhoz kötve. Templomul a fórumon lévő Santa Maria Nova-templomot választotta, amelyet gyermekkorától fogva nagyon szeretett.

Franciska hűségesen ápolta férjét mindvégig, s csak halála utána, 1437-ben lépett be a saját maga által alapított kolostorba. Itt fejezte be földi életét 1440. március 9-én. Halála előtt utolsó szavai ezek voltak: "Nyitva áll az ég! Az angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!"

Franciska halála után több mint hatvan esetről tanúskodtak, amikor az ő közbenjárására történt csodás gyógyulás.

Szent Franciska Péter és Pál apostolokkal együtt Róma társvédőszentje, és őt hívták segítségül pestisjárvány idején, valamit a purgatóriumban szenvedő lelkek megsegítésére.

1925-ben XI. Piusz pápa az autóvezetők védőszentjévé nyilvánította, mert őrangyala minden útjánál ott volt mellette, vigyázott rá, fényt gyújtott előtte, hogy éjszaka is lásson mindent. Olyan szokást vezetett be ezzel, amelyet ma is tartanak az olasz fővárosban: március 9-én a római autóvezetők összegyűlnek a Szent Franciska-templom körül, áldást kapnak magukra és gépjárműveikre.

Franciska különleges kegyelemként harminchárom éves korától fogva haláláig szinte állandóan maga mellett láthatta az őrangyalát. Ő maga így vallott róla: "Alakra olyan, mint egy kilenc év körüli gyermek. Megjelenése egyszerre szeretetre méltó és tartózkodó. Tekintetének isteni tisztaságát emberi szó ki nem mondhatja. Arca általában derűs, és pillantása a lélekben tüzes áhítatot gyújt. Ha ránézek, nyilvánvalóvá válik előttem az angyali természet fensége és emberi természetünk gyarlósága."

A szentet sok támadás érte a sátán részéről, aki több formában jelent meg előtte. Őrangyala azonban mindig megoltalmazta. Az angyal vezetésével egyre inkább megismerte önmagát. Ha bármit vétett, az angyal eltűnt a szeme elől, s csak akkor láthatta ismét, ha megalázkodott, bűnbánatot tartott, és a szívét újra Istenhez emelte. Amikor az őrangyal ismét megjelent, vidámabb és szebb volt, mint korábban. Ha valami kétség vagy sötétség lepte meg a lelkét, angyalára pillantott, s mindig visszanyerte biztonságát. Őrangyala, ki mások számára láthatatlan volt, olyan – a külső világban is észlelhető – világosságot árasztott, amelynél éjszaka is tudott olvasni és írni.

***

Feladata állandóságot és stabilitást teremteni. Számára is adott a választás. Vagy mindenáron szerepelni a nyilvánosság előtt, vagy vállalni, hogy csak a párján és családján keresztül jut előre. Ebben az esetben nem élhet család nélkül. Nagyon fontos lesz számára, hogy elfogadják, erre szüksége van számára az önbizalmához. Párjától is szeretetet és megbecsülést vár. Sokszor elbizonytalanodik, nem meri vállalni önmagát. Folyamatosan megy bele kompromisszumokba, amit már később nem tud vállalni. Hívatásában is a tervezés, a célok pontos meghatározása lehet irány. Amennyiben nem vesz tudomást feladatairól, a bukást nem kerülheti el. Problémát félelmei és a labilitás okozhat, ami magányossá teheti.

***

Franciska rezgésszáma:

F + R + A + N + C + I + S + K + A = 6 + 9 + 1 + 5 + 3 + 9 + 1 + 2 + 1 = 37 = 3 + 7 = 1 + 0 = 1

Jelentése, értelmezése:

1.: A hibátlan szám, mely az egységet szimbolizálja

Az 1-es típusú ember, egy igen határozott személyiség, aki szeret más életébe is beleszólni. Egyszerű, ám egyben összetett személyiség. Kreatív, győztes típus, aki nehezen viseli el ha veszít.

Ezen kívül a 10-es számnak is van egy különleges jelentése:

A 10-es számúakat nevezhetjük egyesnek is (hiszen 1 + 0 = 1) de a számmisztikában vannak olyan rendszerek, amelyek a 10-es szám teljesen külön szerepel, és mint első kétjegyű szám, az egyes képességeket megtízszerezi. Rájuk jellemző, hogy életük a hatalom, és a szövetségek. Csak kimondottan vezetői szerepben tudják elképzelni magukat, és csak ebben a szerepben érzik jól magukat, és csak így tudnak kiteljesedni.

***

1 szám névértéke: Határozott, kreatív, egyszerű ugyanakkor nagyon összetett egyéniség. Merész és vállalkozó szellemű, szeret győzni. Veszíteni nem szeret, nem is tud, viszont nem is nagyon van rá szüksége, mert ritkán marad alul valamiben a többiekkel szemben. Gyakran képes beavatkozni mások életébe.

*

10. szám névérték: Vehetjük egynek is (1+0), de vannak rendszerek, ahol önálló névértékként szerepel. Ebben az esetben az élete a hatalom megszerzése és gyakorlása körül forog. Csak vezetői szerepben érzik jól magát, imád irányítani.

Forrás:

https://nevnaplap.hu/franciska-nevnap-eredete-es-jelentese/

https://nevekrol.blog.hu/2015/03/09/franciska_867

https://www.magyarkurir.hu/kultura/romai-szent-franciska-ozvegy-rendalapito

https://blog.bvkati.hu/?p=140

https://mainevnap.com/franciska-nevnapja

https://mikorvananevnapja.hu/a-nevek-szamerteke/